Negyedik fejezet - Never Ending- Why

Hellószia mindenkinek!

Megérkezett a fejezet szuperszenzációsan gyorsan. Nem is tudok többet mondani, mivel szskadok a röhögéstől, ugyanis Vickel és Katával állatkodunk, ha lehet ezt így nevezni...
Jó olvasást. Jóéjt, meg ilyenek.

Negyedik fejezet - Never Ending- Why

"2009.11.30
Pearlel töltöttem a mai napomat is. Már nem az intézetben találkoztunk, elmentünk Chicagóba egy kávézóba. Még zárkozótt, nem akar velem a másságáról beszélni, de én nem adom fel."
Nem tudtam befejezni mivel, valaki hirtelen kopogás nélkül sétált be a szobába. Már jól tudtam, hogy Damon az.

A "motorozós este" óta már két hét telt el, és majdnem minden nap összefutottunk, és legújabban a magánszférámat szokta zavarni. Ezt mutatja az is, hogy csak úgy beront a szobámba. Stefan és Elena a konyhában vannak, és volt egy olyan érzésem, hogy csak én tudok arról, hogy itt van a házban.

Ezalatt a két hét alatt megbizonyosodtam arról amit Elena mondott. Valóban nem unalmas a kisvárosi élet. Már vagy tíz napja költözött be John Gilbert a nagybátyánk, és bizonytalan ideig itt is tervez maradni. Mondhatom, hogy egyikőnk sem repes az örömtől. John bácsi ugyanis egy kifejezetten kellemetlen személy.
Az iskolában minden akadálytalanul megy, a tanulással sincs gond, és ami még jobb, hogy a polgár mester felesége, Mrs.Lockwood, felkért a négy nap múlva tartandó Miss Mystic Falls-i ünnepségre, ahol zongorával kéne kísérnem a táncot. Apropó, felkérések... Jack Fresley, a Mystic Grill főnöke pedig szintén felkért, hogy hétvégente játszak a Grillben, fizetségért cserébe. Természetesen igent mondtam, hisz szeretnék beszállni itthon a költségekbe.
- Te is űzöd ezt a napló irogatós hobbit? - kérdezte Damon kizökkentve a gondolataimból, miközben áthajolt a fejem fölött és megpróbált beleolvasni. Gyorsan becsaptam a könyvet.
- Nem... Mármint igen - lódítottam ugyanis nem akartam további kérdéseket. Felálltam a székből és magamhoz szorítottam a könyvet, majd elindultam az ágyam felé. Damon az utamba állt aminek az lett az eredménye, hogy nekiütköztem. Szememet forgatva felnéztem rá. Élvezte a helyzetet és ezt az arcán ülő kaján vigyor is tanúsította.
Kikerültem, majd lehuppantam az ágyra, és próbáltam feltűnés mentesen a párnám alá tenni a könyvemet, míg ő az íróasztalomon vizsgálgatta a tolltartómat, és könyveimet.
- Ennél bizalmasabb helyre nem is tehetnéd a naplódat. Még Stefantól és Elenától is jobbra telik. De előlem még ők sem tudják elrejteni...
- Olyan arrogáns vagy - mutattam rá a tényre.
- A lényeg, hogy én jól szórakozzak - jelenetette ki, mintha ez lenne az elfogadott, és példamutató viselkedési séma. Ekkor megcsörrent a fekete farmerja zsebében a telefon.
- Igen? - szólt bele kelletlenül a telefonba. - Pár perc és ott vagyok - szólt bele végül a készülékbe. Kinyitotta az ajtót, majd még visszafordult, és szólásra nyitott a aszáját, végül meggondolta magát nem mondott semmit és elment.

Mivel már több napja egy szót sem olvastama naplóból, gyorsan kinyitottam és továbbolvastam;
"2009.12.12
Pearl lenyűgöző. Megnyílt, és megmutatta ki is valójában. Majdnem minden nap találkozunk, és minden nappal jobban megbízik bennem, úgy ahogy én is benne. Beavatott minden titkába, és az olyanok titkába mint ami ő maga is. Elmesélte, hogy minden Mystic Fallsban kezdődött, a régi Salvatore panzióban. Megosztotta velem a sajátjainak gyengéit. Elmondta, hogy az "Akhillesz- inuk" a fakaró, a nap, és bizonyos növények és aromák, mint a vérbéna.
Ez a növény toxikus rájuk tekintve, és blokkolja minden erejüket. Nem tudják az embereket befolyásolni ha van náluk, illetve ha hordják. Ezen kivűl halhatatlanok.
Ma egy csokorral hozott nekem ebből a virágból, és az első dolgom az volt, hogy Ruthienak belefoglaltassam egy kristályba. Névnapjára megkapja tőlem gyűrűként."

Zavartan tettem le a naplót az ölembe, nyugtalanul megemeltem a kezem és a mutatóujjamon levő gyűrűt kezdtem vizslatni. A fejemben egyre nagyobb zavar kezdett kibontakozni.
Az az érzés kerített hatalmába, mintha nem is az én józan, logikus édesapám legbensőségesebb titkokkal teli könyvét olvasnám, ami teli van az őszinte írásaival, hanem mintha egy sci- fi történetet olvasnék, egy ma jól futó írótól.

"2010.01.20
Úgy érzem szeretem Pearlt. Azóta mióta Marytől elváltam, először érzem azt az érzést, amit egy szerelmes férfi érez. Pearlnek van egy lánya aki hasonló idős mint Ruth.
Az egész Mystic Fallsi krónikát elmesélte végül.
Mint mesélte minden úgy kezdődött, hogy az akkori legjobb barátnőjével, és lányával Mystic Fallsba költöztek a Salvatore panzióba. Eleinte senkinek nem tűntek fel. De egyre több olyan lény, mint ők jelentek meg a kisvárosban, és mészároltak. Ez feltűnt a városiaknak. Gyanakodni kezdtek a barátnőjére, Katherinere, és minden más új lakóra. Johnatan Gilbert volt az aki rájött végül mindenre. Ekkor alakult az Alapítók Tanácsa. Megszervezték az írtást.
Elfogtak mindenkit aki gyanús volt, úgy mint őt is. A lánya megmenekült és végül Katherine is. De akiket elfogták bezárták egy mystic fallsi templomba. 150 évig lennt voltak. Azon az estén sok ember is meghalt. Úgy mint Guiseppe Salvatore fiai. Akikről végül kiderült átváltoztak. Mindkét fiú szerelmes volt Katherinebe, és mikor megakarták menteni őt, leszúrták őket, de Katherine vére még a szervezetükben volt és ezért ők is vámpírokká lettek."

Pánik lett úrrá rajtam. Remegő kézzel dobtam le a naplót, már nem volt tovább, nem volt több feljegyzés. Semmi. Vége volt. Olyan volt mintha álmodtam volna. Pedig az egyetlen általam imádott ember naplóját olvastam el. Nem akartam elhinni, de a lelkem már rég elhitte a leírtakat, csak az eszem tiltakozott. Ki hinné el?

Azon kaptam magam, hogy fel- alá járkálok a szobában, pedig alig állok a lábamon. Kétségbe voltam esve. Mit tegyek? Elhihetem-e a leírtakat? Vajon tényleg léteznek vámpírok? És ha igen, Elena tud róla? És vajon Stefanék tudnak az őseikről, arról, hogy milyen sorsuk lett? De ami leginkább foglalkoztatott, ki az a Pearl?
Annyira egyedül éreztem magam a problémámmal, és olyan frusztrált voltam, hogy majdnem elsírtam magam.
Elindultam ki a szobámból és igyekeztem megnyugodni. A fürdőszobában megmostam az arcomat hideg vízzel, majd elindultam a földszintre. Most minden olyan valóságosnak tűnt, olyan igaznak. Hirtelen felszakadt belőlem egy ideges kacaj. Ez csak egy régi mende-monda - gondoltam.

Elenáék a konyhában voltak, már Damon is itt volt. Megálltam a konyhánál és nekitámaszkodtam a boltívnek. Stefan rámmosolygott, az arcán őszinte kedvességgel.
Elena eközben sajtot reszelt egy tálba, miközben Damon mondandóját hallgatta félfüllel.
- Szóval kezelhetitek jó hírként, hogy Jeremy kedves kis barátnője itt marad, mivel Pearl le akar telepedni...
A levegő megakadt félúton a tüdőmben. Kitágult a szemem, és körmömet a falba mélyesztettem. Azt hittem elájulok. Minden kitisztult az agyamban ami eddig zűr volt.
A velem egyidős lány... Ő Anna. A két fiú aki szerelmes volt és átváltoztak... Damon és Stefan. Elena mindenről tud. A galambszívű Elena. Apa nem mesét írt, mint ahogy azt bemagyaráztam magamnak, hanem igazat írt. Minden amit papírra vetett igaz volt.
- Igaz - suttogtam üres tekintettel magam elé. Majd felkaptam a fejem mert mindannyian elhallgattak. A két testvérre néztem félelemmel teli tekintettel, észevették a zavart az arcomon. Hátrálni kezdtem, és kishíján elestem.
- Mi baj Ruth? - kérdezte Elena.
- Én... nem... én - dadogtam a sírás küszöbén.
- Tudja - jelentette ki Stefan felpattanva a székből mire Damon hihetetlenül gyorsan mozdult. Ez a szó volt a pecsét arra amit gondoltam.

Rohanni kezdtem fel a lépcsőn, ahogy csak tudtam, a konyhában hirtelen csörömpölés lett. Futottam ahogy csak bírtam, szobámba érve becsaptam az ajtót. Azt hittem egyedül vagyok, de az ablakon ekkor hirtelen Damon mászott be.
Sikítani akartam, de eszméletlenül gyorsan mellettem termett és befogta a számat. Ekkor már sírtam. Nem tudtam mit tudnék csinálni. Futni nem tudok hiszen vasmarokkkal karolt át. Kiabálni sem, hisz befogta a számat.
- Nyugodj meg - mondta ellenkezést nem tűrően. Észrevettem, hogy dörömbölnek az ajtón. Majd kivágódott az ajtó, Stefan és Elena jelentek meg. Mindkettejüknek aggodalmas volt az arckifejezése.
- Damon... - szólt Elena.
Stefan ekkor közelebb jött, arrébb tessékelte Damont, így végre nem volt a szám befogva.
- Ne. Hagyjatok. Kérlek - mondtam, miközben lerogytam a fal mellett. Stefan leguggolt szembe velem, és a kezébe fogta az arcomat.
- Figyelj rám. Nézz ide - szólt rám. Ránéztem, és megpróbáltam abbahagyni a zihálást. Elena közelebb jött, leült mellém.
- Ruth, kérlek nyugodj meg - szólt ismét Stefan, mire én lefejtettem a kezét az arcomról.
- Nem bántanak, Ruth engem sem bántanak. Senkit. - Elena megfogta a kezem. Nem tudtam mit higyjek. De Elena még él és virul, nem esett bántódása.
- Elég a drámából...Mennyit tudsz? - kérdezte ekkor Damon.
- Eleget - válaszoltam suttogva.
- Damon beszélhetnénk? - kérdezte Elena felállva mellőlem. Megvonta vállát, majd kimentek a szobából.
- Ruth, higyj nekem, hogy mi soha nem bántanánk. Mi mások vagyunk - guggolt le ismét Stefan mellém.
- De ti... vámpírok vagytok - mutattam rá a tényre. Ebben a pillanatban belémférkőzött a tudat, hogy én nem félek tőlük. Sem Stefantól, sem Damontól. Én fel vagyok zaklatva amiatt, hogy a tudat, miszerint apát egy állat támadta meg nem biztos. Hisz így, hogy tudom, hogy egy vámpírba volt szerelmes lehet, hogy... Amit hittem lehet, hogy teljesen másképp van.
- Én nem tőletek félek. Én... - hangsúlyoztam ki a mondandómat, majd felálltam, és lelültem az íróasztalomra.
- Érthető ha félsz tőlünk, nem kell eltitkolnod - mondta Stefan miközben leült mellém.
- Stefan! Én a gondolataimtól félek, attól amit lekövetkeztetek néhány tényből. Kicsúszott alólam az eddig biztosnak vélt talaj - válaszoltam neki, miközben hihetetlen nyugalom lett úrrá rajtam. Remegett minden porcikám az iránt, hogy kiderítsem mi történt. Azt hiszem a sokk okozta ezt a nyugalmat. Amikor valakiben túlteng a stressz egy idú után nem bírja elviselni a szervezet és kilöki a testből. Velem is ez történt. Adrenalin.

Amikor Elenáék visszatértek egy teljesen nyugodt Ruthal találták szemben magukat.
Ezt Elena egy homlokráncolással nyugtázta, majd intett Stefannak, hogy tartson vele.
Damon maradt velem, de biztosra vettem, hogy Elenáék az ajtó mögött hallgatóznak.
- Jól van, Ruth - sóhajtotta, majd közelebb jött. Leszálltam az asztalról. - Elenával megegyeztünk, úgy hogy percek múlva semmire nem fogsz emlékezni.
Elém állt, és két kezébe fogta az arcomat, arra ösztönözve, hogy a szemébe nézzek.
Tudtam, hogy arra készül, hogy kitörölje a memóriámat. Én nem akartam elfelejteni,de amikor eszembe jutott, hogy rajtam van a gyűrű megnyugodtam. Alattomos módon egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben. Higgadtan a kész szemeibe néztem. Kitágultak a pupillái.
- Tanultál, lefeküdtél aludni, és rosszat álmodtál. Csak arra emlékszel, hogy felébredtél és az ágyadban feküdtél. Semmit nem tudsz rólunk - mondta, miközben a szemeimre fókuszált. - És most menj és aludj - fejezte be, majd hátrébb lépett. Én egy pillanatig csak álltam, próbáltam hitelesen viselkedni, lefeküdtem, és betakartam magamat, majd a fal felé fordultam. Vártam, hogy kimenjen a szobámból. De ehelyett csak állt még pár percig az ágyam mellett. Csak ezek után ment ki. Félsiker - gondoltam. Egy fél órát vártam a szobában, miközben a sötétben lapozgattam apa naplóját.

Hallgatóztam, lennt voltak a nappaliban. Beszélgettek, mind zaklatottak voltak. De legalább elhitték, hogy én semmit nem tudok. Felöltöztem gyorsan, felkaptam egy pullóvert, és miután felkaptam az edzőcipőmet, kinyitottam az ablakot, és amilyen halkan csak tudtam elkezdtem lecsúszni a tetőn, majd lemásztam a lefolyócsövön, ami eléggé rizikós volt.
Ezután már csak arra emlékszem, hogy mint a rakéta futok előre. Egyenesen be az erdőbe, a célom felé. A lábaim hihetetlen sebességel falták a métereket. Imádkoztam, hogy ne vegyék észre, hogy eltűntem, és hogy odataláljak a célomhoz. Már futhattam percek óta amikor valamiben elestem, egyenesen bele a sáros fűbe. Próbáltam a fejemet védeni, de olyan szerencsétlenül zuhantam, hogy bevertem egy kőbe. Lassan kezdett sötétülni a világ.
- Buta lány. Azt hitted átverhetsz? - Ez volt az utolsó amit hallottam, majd az illető felkarolt, én pedig eszméletemet vesztettem.