Második Fejezet - First Day

Sziasztok!

Megírtam a második fejezetet, és elég gyorsan sikerült is a hibákat kijavítani benne. De mivel magam bétázom lehet, hogy akad benne egy-két hiba, és ezért az elnézéseteket kérem. A bevezető után most egy kis lendületet adtam az egész történetnek. Remélem tetszeni fog nektek.

Második fejezet – First Day

   - Ruthie! – hallottam egy távoli hangot, ami az ébredés felé hívott. Hirtelen kinyitottam a szemem, de azonnal be is csuktam a hirtelen fényhatás miatt. – Figyelj, el kell mennem bevásárolni, Jenna dolgozni van, de Jer itthon marad. Ha bármire szükséged van, nyugodtan hívj! – hadarta el gyorsan Elena, ezután már csak az ajtó halk csukódását hallottam.

 Mivel arra, hogy visszaaludjak esélyem sem volt, így nagy nehezen rávettem magamat, hogy kikászálódjak az ágyból. Az első dolgom az volt, hogy rendbe szedjem magam, majd beágyaztam, és neki láttam az első napirendi pontnak, a kipakolásnak.
Energikusan láttam neki a rendezkedésnek, így egy bő óra alatt készen is voltam, és végül egész otthonosan festett a szobám.
Míg én pakoltam, Jeremy ki sem mozdult a szobájából, ezt abból következtettem le, hogy a zene megállás nélkül szólt. Elena még mindig nem ért haza, így az unalom kezdett rajtam úrrá lenni.

Halkan bekopogtam Jeremy szobájának ajtaján, mire egy kelletlen „Igen?!” választ kaptam. Benyitottam.
- Nem zavarlak?
- Ő... Nem, gyere csak. – mondta, majd eltolta magát az íróasztaltól, és kérdőn nézett rám. 
A szobában teljes félhomály volt, csak az egyik ablak félig elhúzott függönyén szűrődött be némi fény, ami pont az íróasztalt világította meg.
- Mit csinálsz? – kíváncsiskodtam, miközben beljebb mentem a szobába.
- Csak firkálgatok... – válaszolta szűkszavúan, amitől olyan érzésem támadt, hogy mégis csak zavarom. De ennek ellenére odasétáltam az asztalához és szemügyre vettem azt amin dolgozott.
- De hiszen ez fantasztikus. – mondtam, amint megláttam a rajzot. Egy eltorzult emberi arcot ábrázolt. Félelmet keltő, és vad volt, de mégis csodálatos. Jeremy igazán tehetségesen rajzol, ezt mindig is tudtam, de, hogy ennyire... – Honnan jött az ihlet?
Először zavartan nézett rám.
- Az üknagyapánk, John Gilbert történeteket, meséket jegyzett le egy naplójába, és abból a naplóból merítettem az ötletet.
Ismét a kezembe vettem a lapot és jobban áttanulmányoztam. Egy nő arca volt, hosszú sötét hajjal. A szemei vadak voltak, nagyra tágult pupillákkal. Szája nyitva volt, szemfogai meg voltak nyúlva. Talán egy vámpír féle lehetett, vagy valami más természetfeletti lény. Nem tudtam tovább tanulmányozni, mivel valaki ismét kopogtatott.
Jeremy megforgatta szemét, és beinvitálta az újabb látogatót. 
Egy korabeli lány volt az. Ahogy meglátta egy őszinte mosoly terült el az arcán. Nem szabadott volna meglepődnöm azon, hogy az unokaöcsémnek is van barátnője, hiszen már nem az kisfiú aki volt.
Ahogy a lány belépett, én jobbnak véltem, ha magukra hagyom őket.
- Szia Jeremy... – mondta a lány, majd zavartan rám nézett. 
- Anna, ő az unokatestvérem, Ruth.
- Á, igen. Jeremy már említette, hogy jössz. – mosolyodott el, majd félre állt az ajtóból utat engedve nekem.
- Üdv. – biccentettem felé, majd viszonoztam a mosolyát. – Hát, én megyek is. Sziasztok. – köszöntem el, majd gyorsan becsuktam az ajtót.

Lementem a földszintre, majd a konyhába vettem az irányt, némi elemózsia reményében, majd eszembe jutott, hogy valószínűleg semmi ehető nincs itthon, különben Elena nem ment volna el vásárolni. Minden esetre kimentem a konyhába, és töltöttem magamnak egy pohár vizet.
Miután becsuktam a hűtőt, egy ismeretlen hang szólalt meg a hátam mögül. Összerezzentem, mivel nem hallottam senki érkezését, s így nem tudtam megállapítani, hogy vajon mióta lehet az idegen a házban.
- Minden bizonnyal te vagy Elena rokona – Egy húsz körüli férfi volt. Lezserül támaszkodott a pultnak, miközben az elképesztően kék szemeivel engem méregetett. – Ruby? Vagy Regan? – gondolkozott el, miközben összeráncolta a homlokát.
- Ruth. – mondtam, miközben végre a hangomra találtam az ijedelem után. – Ki vagy te? – kérdeztem bizalmatlanul pillantva rá.
- Jellemző Stefanra, hogy meg sem említett... – mondta sértődöttséget színlelve.
- Rokonok vagytok? – kérdeztem meglepetten.
- Szerintem is hihetetlen. – mondta, majd egyenesen a szemembe nézett.
Ahogy a tekintetünk találkozott, hogy is mondjam... Egyetlen pillantásától zavarba jöttem. Így gyorsan másfele néztem. Tipikusan az a férfi volt, akiktől a nők szívelégtelenségben szenvednek. Elsőként, a közelükben a szívük hol gyorsan, hol pedig nem is ver. Másodjára, végül mindenkinek összetörik a szívét, mély sebeket hagyva maguk után. Ilyenek a rossz fiúk...
- Elena nincs itthon. – jegyeztem meg hirtelen, miközben a bőrdzsekijét kezdtem el fixírozni.
- Nem is miatta jöttem. – vonta meg a vállát, majd fölállt a székből és közeledni kezdett felém.
- Hanem? – kérdeztem kicsit barátságtalanabbul, mint azt szántam.
- Otthon unatkoztam, mivel nincs otthon Stefan és nincs kit heccelni... Itt pedig mindig történik valami. – fejezte be, majd felém biccentett. Ahogy egyre csökkent a távolság, én annál inkább neki simultam a pultnak. Tartottam tőle. Hangtalanul érkezik, aztán, mintha mi sem természetesebb, otthonosan közlekedik a lakásban. 

Úgy közelített, mint egy ragadozó, miközben kék szemeit végig rajtam tartotta, majd az utolsó pillanatban elfordult, és kinyitotta a hűtőt mellettem. Ekkor vettem csak észre, hogy nem vettem ez idáig levegőt. Fél szememmel láttam, ahogy a száját félmosolyra húzza.
Ahogy nem vizslattak a kék szemei, úgy éreztem végre meg tudok mozdulni, így arrébb arasztoltam, és elindultam a nappali felé, kezemben szorongatva a félig üres Coca Colás poharat. 

Mivel sajnos nem tudtam kik vannak a ház tiltólistáján, így nem tudtam mit tegyek. Még ha nem kedvelt látogató is Stefan rokona, volt egy olyan érzésem, hogy ha akarnám, se tudnám ki tenni a szűrét, így tovább mentem. Sietősebb léptekkel keresztülmentem a nappalin, majd elindultam fel a lépcsőn. Ismét kisebb szívrohamot kaptam, amikor is felértem a lépcsőn, és a férfi már fenn volt, és a falon lógó festményeket tanulmányozta. „Hogy ért fel ilyen hamar?” – merült fel bennem az első kérdés, de a válasz már meg született a fejemben. Nem arra jött amerre én, hanem a konyhából egyenesen erre jött.
- Mondták már, hogy úgy közlekedsz, mint egy besurranó tolvaj? – bukott ki belőlem a kérdés, amit az követett, hogy egy pimasz mosollyal az arcán hátrafordult, megvonta a vállát és elindult a folyosón. Elena szobájánál megállt és benézett, majd tovább ment. Hihetetlenül viselkedett. Becsuktam utána Elena ajtóját, amit nyitva hagyott. Majd a vázát, amit a kezébe vett visszaigazítottam a helyére.
- Annyi fölösleges, csicsás dolog van ebben a házban... –jegyezte meg nagyot sóhajtva. Még csak egy negyed órája ismertem, de már erőteljesen tornáztatta az idegeimet.
- Ha nem tetszik valami, nem muszáj itt lenned. – jegyeztem meg halkan, majd megforgattam a szemem. A férfi teljes mértékben elengedte a füle mellett a megjegyzésemet, majd megállt Jeremy ajtaja előtt, és közelebb hajolt ahhoz.
- Nem mondták még, hogy nem szép dolog hallgatózni? – kérdeztem tőle, amikor utolértem.
- Az én lelkivilágomat cseppet sem terheli az illemszabályok és más szabályok megszegése. – válaszolta rezzenéstelen arccal, így tudatosult bennem, hogy komolyan gondolja. Két perc múlva, zavart tekintettel emelte el a fejét az ajtótól.
- Ezt nem hiszem el... – mondta majd rendezte a vonásait, és egy negédes mosollyal rám pillantott, és sietős léptekkel elment, ezután már csak az ajtó csapódását hallottam. 

Hitetlenül megráztam a fejemet, majd gondolatok sokaságával a fejemben bementem a szobámba. Mit hallhatott vajon két tinédzser beszélgetéséből, ami ekkora horderejű lehet, hogy köszönés nélkül menjen el?
- Volt itt egy férfi... Aki csak úgy bejött, körbenézett a házban... Aztán meg csak úgy elment. – válaszoltam Elena kérdésére, hogy „na, és mi újság?”.
- Rossz fizimiskájú, a szemeivel pimaszul méreget, és eközben bunkó megjegyzéseket tesz? – kérdezte szinte unottan. Csak szótlanul bólintottam, mire folytatta:
- Ő Damon Salvatore, Stefan bátyja – folytatta, majd hirtelen aggodalom suhant át az arcán. – Figyelj, Ruth. Én nem akarok anyáskodni feletted, hiszen csak két hónappal vagyok idősebb nálad… De fogadd meg a tanácsom, és kerüld el Damont.
- Hát, nem én környékeztem meg őt – nevettem el magam, a helyzet komikumán, mire Elena arcáról is végre eltűnt az aggodalmas kifejezés, és elmosolyodott.

- Este úgy terveztük, hogy összeülünk a barátokkal a Grillben. Mit szólsz hozzá?
- Persze, rendben van… Amúgy nem is mesélted, hogy Jeremynek van barátnője.
- Persze… - mondta kibambulva az ablakon, majd hirtelen megfordult, de az arca most a legkevésbé sem volt békés. – Mármint, nem tudtam róla – csapott az asztalra.
- Hé, ne húzd fel magad, már nem gyerek – csitítgattam.
- Tudom… Csak tudod féltem őt. Az a lány,- Anna ugye? - hát vonzza a bajt, és Vicki után nem akarom, hogy összetörje Jert.
- Miért, mi történt?
- Vicki velejéig megrontotta Jeremyt. Csúnyán bánt vele… Közvetlenül azután történt, hogy anyuék meghaltak - az arca komor lett, miközben mesélt. – Aztán se szó se beszéd eltűnt. Azóta nem látta senki se.
Most jöttem rá, mennyire is tisztelem Elenát. Az élet előszeretettel osztogatta a pofonokat számára, de erős maradt végig. Tovább lépett, és nem a múltban él, hanem próbálja követni a jelent, és eközben védeni a családját.

„2009.10.05
Ma volt Ruth év elejei zongora koncertje. Clint Mansell – Requiem for a Dream című dalát játszotta. Hibátlan volt. Olyan büszke vagyok rá, annyi tehetség rejtőzik benne.
Mikor hazaértünk, az első dolgom volt, hogy előkutassak egy-két dolgot, amit még két éve gyűjtöttem össze az anyaghoz.
Egy régi poros dobozban találtam meg, fenn a padláson.

A jegyzetek fénymásolata, és a fogaskerék is benne volt a dobozban. A napló eredeti változatát és a fogaskereket is az unokatestvéreméknél találtam, mikor utoljára ott jártam.

Ezeket a feljegyzéseket, és történeteket még John Gilbert az 1860-as években írta. A jegyzetek Mystic Fallsban keltek. Johnról úgy tartották, hogy bolond volt, már a feltevései alapján is. A fogaskerék máig nem tudom, vajon mihez tartozhat.”

Zavarodottan csuktam be a naplót, egyre több kérdés kezdett felmerülni bennem. Nem értettem, hogy, hogy került képbe John Gilbert? Mindenesetre tisztában voltam vele, hogy apa valami olyasmi után kutatott ami Mystic Fallsban történt.

Egy kép lebegett a szemem előtt, Jeremy rajza.


Megjegyzés: A kép amit felül kiraktam, Jeremy rajzát szeretné valamiképp ábrázolni, csak egy kicsit amatőrebben.