Hatodik fejezet - Fallen Pearl

Jó estét!
Nos, hát végre sikerült meghoznom az új fejezet. Az előbbi bejegyzésben már elmondtam mindent amit elakartam, így jó olvasást kívánok mindekinek, és előre is elnézést kérek a hibákért.
Puszi, Vezzie
Ui.: Mellékeltem a ruhát, amit Ruth hord az ünnepségen

Hatodik fejezet - Fallen Pearl

A mai napom csúcspontja akárhogyan is nézem az a motorozás volt. Ahogy száguldunk a sötétségben, és a hajamba kap a hűvös esti szél. A huzat teljesen kimosta a fejemet.

Eleinte nem volt ínyemre, hogy ismét hozzásimuljak Damonhöz, de végül ahogy gyorsultunk egyre inkább szükség volt rá, és fiatal nő létemre zavarba is jöttem. Az első gondolataim azok voltak, hogy vajon vámpírként nem feszélyezi az hogy én emberként ilyen közel vagyok hozzá? Vagy, hogy nem fog rámtámadni? Végül az összes aggályomat elvetettem, ugyanis ha ezidáig nem ölt meg, illetve nem csapolta le a vérkészletemet, minden bizonnyal nem most fogja elkezdni.
Lassan letértünk a betonútról, be a sötét erdőbe. Napközben sokkal barátságosabbanak tűnt ez a hely. Ebben a pillanatban hálát adtam az égnek, hogy velem jött valaki. Még azt sem bántam, hogy ez a valaki Damon... Szorosabban karoltam át, és a fejemet megemelve a válla fölött néztem az utat.
- Szerintem lassítanod kéne - jegyeztem meg, miközben a legkevésébé sem motorbarátnak mondható utat vizslattam.
- Amíg én vezeket, ezt hagyd rám - billentette felém a fejét, amiből az következett, hogy csak pár centire volt az arca az enyémtől.
Végül megérkeztünk egy sötétbarna, régi faházikóhóz, ami egyes-egyedül állt a földút egyik elágazásának a végén. A ház kicsi verandája egy régi, pislákoló lámpával volt megvilágítva, kissé horrorisztikus külsőt kölcsönözve az építménynek.
Leszálltam a motorról, majd a lépcső előtt tétováztam egy keveset, amit úgy érzem megendehettem magamnak, tekintve, hogy mégis mi fog leforogni az elkövetkezendő pár percben. Mikor Damon várakozóan megállt az ajtó mellett, én is felmentem, majd halkan bekopogtam, a régi faajtón.

Alig egy lélegzetvételnyi idő után, halkan nyikorogva kinyílt az ajtó, ami mögött egy keleties nő pillantott ránk, kicsit barátságtalan tekintettel. Egy pillanat töredéke alatt végigmért mindkettőnket, majd a tekintete rajtam maradt, míg végül a rideg arskifejezését, egy barátságos mosoly oldotta fel.
- Tudtam, hogy egyszer megtalálsz, Ruth - ejtette ki halkan a nevemet. Először meglepődtem, hogy tudja ki vagyok, majd belegondoltam, és rájöttem, hogy valószinüleg apa mutathatott rólam képet. - Damon - biccentett a férfi felé, majd magáraerőltetett egy mosolyt ami nem volt épp vendégszeretőnek titulálható.
- Á, Pearl, hogy vagy ma?
Pearl nem válaszolt, csak kitárta az ajtót, majd intett, hogy fáradjak beljebb.
- Bizonyára sok kérdésed van - mondta, mikor elhaladtam mellette.
- Igazándiból csak egy kérdésem van - jelentettem ki, miközben a konyha felé terelt. - Te láttad halála előtt utoljára, úgy gondolom...
- Apád nem úgy halt meg, mint ahogyan az a papírokon állt, de nem én öltem meg Ruth... Én szerettem őt.

Most jött volna az a pillanat amikor, amikor mindketten csendes magányunkba burkolózunk, én pedig szépen megemésztem azt amit már ezelőtt is tudtam, csak nem akartam elfogadni, de Damon szétrombolta ennek az esélyét;
- Lehet, hogy tévedtem reggel. Inkább "Gilbert szerelem" a Pearl átok - jegyezte meg gunyorosan, miközben bejött a konyhába.
- Nem kell, hogy itt legyél - mondtam, miközben megpróbáltam magamban tartani az indulataimat.
- Szerinted ki hozta el a formás kis fenekedet idáig? - kérdezte felém fordulva, majd kérdőn felhúzta a szemöldökét. Pearl szinte unott arckifejezéssel figyelte a gyors szóváltásunkat, majd könnyedén felállt az asztaltól.
- Jack megkért, hogy adjak át neked egy levelet. A halála napján adta oda nekem. Tudta, hogy egyszer mindenre rájössz, és eljutsz hozzám.

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Néhol keserű, néhol pedig kellemesebb érzések váltották egymást. Mi lehet abban a levélben? - leginkább csak ez foglalkoztatott.
Követtem a csinos nőt ugyanazon a folyósón amin keresztült a konyhába jutottunk. Sötét haja egyszerű kontyba volt fogva, és az erős fényben szinte kéken csillogott.
- Nyugodtan kérdezz, máskor nem lesz rá alkalmad.
- Mármint?
- Elköltözünk, rossz ötlelt volt, hogy Mystic Fallsban telepedjünk le...
Amikor eszembe jutott volna az utolsó kérdés, és fel akartam volna tenni, halkan kopogtak, és ezzel egyidőben egy ajtó csapódott a ház másik felében. Ezután minden olyan gyorsan történt. Pearl kinyitotta az ajtót, de senki nem állt ott. Átnéztem a válla fölött és csak a sötétség köszönt vissza. A konyha felől két hang párbeszéde hangzott fel, amikor is, az előttem álló nő, összecsuklott, és hangos puffanással elterült a padlón.

Első blikkre azt hittem elájult, de ahogyan előttem feküdt, láttam amint egy tőr szerű tárgy kiáll a mellkasából. Egy rekedtes sikoly kíséretében gyorsan letérdeltem Pearl mellé. A fejemben szőrnyű zsibongás keletkezett,amit az is okozott, hogy Damon és Anna villámgyorsasággal mellettem termett, és Anna kétségbeesetten zokogott az anyja teste mellett.
- Mi történt? - rántott fel Damon a padlóról.
- Segítenünk kell... Összeesett... Csak kinyitotta az ajtót - nyekegtem összefüggéstelenül, miközben Pearl mozdulatlan, és már teljesen eltorzult testét néztem. Az agyam teljesen elködösült mivel nem tudtam feldolgozni az eseményeket.
- Ne hagyj itt! - kiabálta Anna, miközben reszketett a sírástól.
Damon leguggolt a testhez, és kihúzta a fadarabot belőle. Egy karó volt az. Vizslatni kezdte azt.
- Minden miattad megy tönkre Damon. Miatattok - mondta Anna fenyegető hangon, miközben pirosra sírt szemeivel felváltva nézett minket. Először magyarázkodni akartam, de végül annyiban hagytam. A feszültég viszont egyre elviselhetetlenebbül feszítette a tudatomat. Egy nőt a szemem láttára öltek meg, bár nem ismertem megviselt. Ezernyi kérdés maradt megválaszolatlanul, és valószinűleg az is marad. Az ajtó ólómüveg mintázatú kirakása ekkor szilánkjaira robbant szét, csillámló tüzijátékként szétszóródva a kis helyiségben. Zavarodottan odakaptam a fejemet, de nem volt időm a csodálkozásra, ugyanis Damon a karomnál fogva húzott ki a házból, magára hagyva Annat.
- Ennyi volt mára - hallottam Damon hangját, majd gázt adott, és keresztül szágoldottunk az erdő, oly sok misztikumot rejtő sötétéségén.
Mikorra hazaértünk az erőm már teljesen elhagyott, amit nem értettem, hiszen alig mozogtam bármit is egész nap. Vagy legalábbis semmi megerőltetőt.

A házba érve Elena várt a lépcsőnál, és kérdezte, hogy mi történt?
- Pearl meghalt. - Erre az egyetlen mondatra volt szükség és azt hiszem mindent megértett.
Stefan zavarodottan nézett rám, majd elsietett mellettem, ki az ajtón.
- Kinek lehetett ez az érdeke? - tette fel a kérdést Elena.

Két nap telt el Pearl halála óta. Ma volt a karnevál napja. Miss Mystic Falls végül Caroline lett nem pedig Elena, ők Stefannal visszaszorultak "másodiknak".
Csodáltam Stefant, ő ugyanis hihetetlen harcokat küzdhetett meg magával. Egy estén súlyosan megsérült és Elena a saját vérével mentette meg. Talpra állt, de csak nagy küzdelmek árán tudott visszatérnia megszokott, sajátos életmódjához. Amit Damon "Bambi" evésnek hív. Elena beavatott az eltelt napokban még jópár dologba. Így tudtam meg, hogy a fogaskerék ami apánál volt, Pearlön keresztül hozzájuk jutott. Ez ba fogaskerék pedig egy olyan szerkezet fő alkotó része volt amit a vámpírok ellen találtak fel. Bonnie tegnap feloldotta a varázsigét róla, így megakadályozva, hogy működésbe lépjen az Alapítók Tanácsának körében, vagy bárki kezében.

Fáradtan az órára pillantottam az ágyam mellett. Hajnali fél hat volt. Nem értettem mi lehet velem, én aki akár átalussza a napot a legkisebb lelkifurdalás nélkül, felébredek akkor amikor még a nap is fáradt sütni. Ráfogtam arra, hogy az eltelt napokban rosszul aludtam. Biztos beteg leszek - gondoltam. És végül a rekedtségemet is ennek a számlájára írtam.
Becsuktam a szememet, és mantraként ismételgettem magamban, hogy; Ruth, most aludj!

Mivel egy félórás próbálkozás után sem sikerült álomba szenderülnöm, úgy döntöttem, hogy elmegyek és veszek egy forró fürdőt. A házban csend volt, csak a parketta halk recsegése volt az egyetlen zaj a talpam alatt. A forró víz segített valamelyest az émelygésem és rossz közérzetem javításában, de egyből a fürdő után visszazuhantam az ágyba, és még ha aludni nem is tudtam sikerült kilencig pihennem az ágyam kényelmes melegében.

Egy órán belül pedig mindenki elkezdett mozgolódni, a karneválra tekintettel. Elkezdtek készülődni az ünnepségre, Jenna segített Elenának az elkészülésben. Ez idő tájékán találtam én is alkalmasnak, hogy rendbe szedjem magamat. Nem túl hosszú, összesen két perces gondolkodás után úgy döntöttem azt a ruhámat veszem fel, amit még anyától kaptam a tavalyi félévzáró vizsgáim miatt. Egyszer sem volt alkalmam hordani, pedig gyönyörű egy öltözék volt. Egy lila térdig érő szatén ruha volt, aminek a dekoltázs része egy gyönyörű rózsával volt díszítve.

Mivel a hajammal vagy fél órán át próbálkoztam bármit is kezdeni teljes kudarccal, úgy döntöttem, hogy nyitva hagyom.
Már javában hallottam, hogy Elenaák lassan kész vannak ezért magamra öltöttem a ruhát, megigazgattam, majd felvettem a magassarkú cipellőmet és a földszint felé vettem az irányt.
Elenán egy régies khaki színű abroncsos ruha volt, míg Jenna nagyon kifinomultan öltözött fel.

Mindketten elismerően pillantottak felém, majd Jenna megigazgatta a vállamon a kis kardigánomat.
- Nos lányok indulhatunk? - tárta ki az ajtót, mire a hirtelen fényhatásra megfájdultak a szemeim, de ennek ellenére határozottan bólintottam, majd Elenával magam mögött elindultunk az autóhoz. Ahogy az autóban ültünk, és hétköznapi dolgokról beszélgettünk, hirtelen nagyon rossz előérzetem támadt. Tudtam, hogy fel kell készülnöm arra, hogy a mi napsem lesz egy sétagalopp. Egyikőnknek sem.